Főmenü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Vendégszámláló
Indulás: 2004-11-08
 
Névnap
 
Szavazás
 
Információk
Információk : Bemutató

Bemutató

Tommy  2005.02.21. 14:54

Sims 2

Bizonyára köztetek is vannak olyanok, kik kívülállóként értetlenkedve nézték a Maxis hihetetlen sikereket elért The Sims című "életszimulátorának" soha azelőtt nem látott menetelését az eladási listákon, melyek első helyéről a folyamatosan záporozó kiegészítőknek hála hosszú évekig nem volt hajlandó leszállni. A sikerre még a hozzáértők is csodálkozó szemeket meresztettek, hiszen addig az volt a felfogás, hogy azért ülünk le a számítógép elé, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból, nem pedig azért, hogy pontosan oda ugorjunk vissza. Márpedig a Sims lényege pont ez volt: fogd virtuális énképedet, fuss be vele virtuális karriert, mosogass virtuális edényeket, vidd ki a virtuális szemetet, csinálj virtuális gyereket és szerezz virtuális barátokat. A Maxis azonban a lehetetlent is véghezvitte: kis csapatukkal egy hihetetlenül poénosra és egészen egyszerűen szórakoztatóra sikerült produktummal álltak elő, mely mind a mai napig szerves része szinte minden (magánkutatásaim eredményeképpen bizton állíthatom: többnyire fiatal és nőnemű) egyén személyi számítógépének - Önök most Grusi bemutatkozó tesztjét olvashatják el Draven kommentjeivel megfűszerezve:

A Sims második része is követi az elődje által meghagyott csapásvonalat, s a jól bevált fogaskerekeket újrafényezve, polírozva paszírozta bele egy még tökéletesebb gépezetbe. A legelső dolog, mely mindig szembetűnik egy játék indításánál: a kinézet. Kezdjük hát a játék ízekre szedését e témakörnél. Az elődhöz képest talán itt ment végbe a legnagyobb változás, hiszen a kamerát immár totálisan szabadon kezelhetjük, s ha úgy tartja beteges kedvünk, akár a poligonhölgyek szoknyája alá is beleshetünk. Embereink kidolgozottsága egyenesen kiváló, animációs tárházuk pedig már-már a kimeríthetetlenség határait súrolja. (Vigyázat, a karaktergenerálós képernyő igen mély szinten addiktív, látens stylistok játékidejét legalább 5 órával megnöveli. - Tommy) Szinte minden percben produkálnak valami olyan poént vagy cselekvést, mely bágyadt mosolyra fakasztja az egésznapos igavonásban megfáradt játékost. A dimenzióbővülés ellenére természetesen megmaradt a minden korhatár számára fogyasztható bohókás, a néhol túlzottan élénk színekkel kissé rajzfilmes benyomást keltő látványvilág, ahol tulajdonképpen semmit nem lehet komolyan venni.

A hangzásvilág is hasonlóan pompázatosra sikeredett, hála az elődből megismert - és kegyetlenül édes, ám egy idő után annál irritálóbb - hablatynyelv megtartásának, valamint az istentelenül eltalált zenei aláfestésnek. Előbbi szinte folyamatosan dobol dobhártyánkon és idegeinken, utóbbit azonban csak magnó (gazdagéknál hi-fi) vásárlásával csalhatjuk elő. A választható műfajok skálája minden ízlést kielégítő: van itt a "fuxos nepperstrici vagyok suhogósban, meg a nőm csöcsei is nagyok" R'n'B-től kezdve hörgős-érfelvágós-kecskevérivós metálon át a rágógumipopig minden, természetesen a már említett fantomnyelven előadva. Nem maradhatott ki a saját mp3-ak importálásának lehetősége sem, mely opció segítségével megtekinthetjük, milyen is, mikor kedvenc simünk electric boogie-t tol egy-egy kellemesebb Alice Cooper-kompozíció dallamára (Ezt én pl. nem próbáltam ki, ez most akkor így gáz? - Tommy).

Épp e habkönnyű tálalás a Sims 2 egyik legnagyobb előnye, mely cukormáz elrejti a felszín alatt húzódó kőkemény stratégiai játékot. Mikor először találjuk ott magunkat újonnan vásárolt kifestetlen, töküres lakásunkban (feltételezem, hogy mindenki agglegényként avagy egyedülálló nőként indul, hogy meglegyen a kellő kihívás), úgy tűnhet, hogy a játékmenet nagy részét a főzés, a tányérok elmosása és a szomszédokkal való beszélgetés teszi ki. Ó, ez nem ilyen egyszerű. Első lépésként valamiféle jólfizető melót kell találnunk magunknak a minden reggel érkező újságból. Általában egyszerre több ajánlat közül válogathatunk, s meg kell elégednünk a néhol megalázó beosztásokkal (pl. ha az egészségügyben szeretnénk ragyogó karriert befutni, először csekély juttatás ellenében kísérleti nyulak szerepét kell betöltenünk), hiszen általában hamar előrébb tudunk lépni a ranglétrán. Az előrehaladás mértéke csak rajtunk múlik, hiszen mindig tisztában vagyunk azzal, mely képességünkön kéne fejlesztenünk, avagy még hány barátot kell szereznünk (mily hű modellje mocskos, korrupt világunknak... :) a magasabb fizetéssel járó poszt elnyerése érdekében. A karrierista aspirációjú karaktereknél általában a pénzkeresés a lényeg, ám ha kétlábú kedvencünket inkább romantikusabb léleknek alkottuk meg (avagy előre gyártott család esetén alkotta meg a sors), nem kerülhetjük el a párkapcsolatok kiépítését, majd a házasságot és a gyermekvállalást sem. A hosszútávú célok (értsd: nem zuhanyzás, evés, alvás illetve egyéb, félreeső helyiségekben elvégzendő tevékenységek) teljesítése pontjutalommal jár, melyekből különleges szerkentyűket vásárolhatunk (Itt felfedezhetünk néhol beütést a Fallout-univerzumból, mind kinézetre, mind hatásra - Tommy). A teljesség igénye nélkül szert tehetünk pénzfára, mely a gondos öntözést vaskos simoleon-kötegekkel (ha nem lenne egyértelmű, ez a Sim-világ hivatalos pénzneme) hálálja meg, avagy a nemi vágyakat gerjesztő jakuzzira, melyben két (jó esetben) ellenkező nemű fürdőző szinte biztosan elmerül a testi örömök élvezetében. Mindezek azonban csak jópofa apróságok, a leghasznosabb jutalmunk teljesen egyértelműen az életelixír, melynek funkciója egyértelmű, ám csak igen borsos áron tehetünk rá szert. A játékban ugyanis igencsak sebesen telik az idő, így ha nem akarjuk, hogy kedvenc családunk 30 perc játék után járókerettel poroszkáljon a nappaliban, érdemes sorozatban teljesíteni mindenki vágyait, s az így kapott pontokból újabb és újabb adag "varázsitalt" vételezni. Ha picit ügyesek vagyunk, akár a végtelenségig élvezhetjük a fiatalság örömeit.Sokan hiányolták az első részből a hétvégéket,(ÉN! Büdös sztahanovisták - Tommy) ám most végre a legtöbb munka esetén a szombat és a vasárnap teljes egészében a mienk. A választás a mienk: maradhatunk otthon is, ám ha új ismerettségeket szeretnénk szerezni, érdemes taxit hívni, s segítségével felkeresni egyik-másik bevásárlóközpontot vagy parkot, ahol megtaláljuk kisvárosunk apraját-nagyját. Ha pedig valakivel elmélyül a viszonyunk, a lakás legpuhább pontja felé vehetjük az irányt, hogy aztán néhány nap elteltével új családtagnak örülhessünk. Ezen a ponton tartom érdemesnek megjegyezni, hogy azok, kik valamilyen gyermekkori mászkókás élménytől vezérelve a Sims 2-t kizárólag két ember szexuális érintkezésének megfigyelése kedvéért szeretnék feltelepíteni, csalódottak lesznek, hiszen csupán hancúrozásból és nevetgélésből áll egy aktus.(Na de ebben nem itt van ám az igazi vicc hanem ott, hogy 5 nap alatt 7-8 nőt bezsákolni nem nehéz ügylet a Sims 2-ben - Tommy) Ha tehetek egy személyes megjegyzést, ez tökéletesen rendjén is van így, csakúgy, mint a - ha az első részből nem, hát a Kék Fényből biztosan - már jól ismert kockázós cenzúra, hiszen aki poligondugást akar, inkább várja meg a Singles-t. Visszatérve eredeti témánkra, a gyermekáldás közel sem olyan örömteli, mint azt előzetesen elképzeljük, a büdös kölke ugyanis nem átall folyamatosan az éjszaka közepén ordítani illetve összerondítani az arra használatos eszközt. A néhány napos (hiszen a csecsemőkor eddig tart a játékban) kialvatlanság, folyamatos ingerültség és borzalmasan rossz hangulat garantált, ám ahogy a picink cseperedik, úgy lesz egyre elviselhetőbb. A kisgyermekkorban főként a járás megtanulása lesz nagy kunszt, innentől felfelé az iskolai és a középiskolai eredmények a mérvadóak, ezeknek kell kiemelt figyelmet szentelni a házi feladat napi gyakorisággal történő elvégzésével

Azok, kiknek volt szerencséjük a Sims első verziójához, minden bizonnyal nem fognak csalódni a folytatásban sem, hiszen rengeteg olyan apróság kapott helyt benne, melyek sokkal élvezetesebbé teszik virtuális családunk tagjainak ágas-bogas életútja felett való őrködést. Ám ha esetleg nem lett volna szerencséd az évtized az utóbbi évek legnagyobb példányszámban értékesített játékához, nem kell elszontyolodni: a program egyszerű, ám nagyszerű oktató móddal, valamint egy teljesen átlátható, logikusan felépített és könnyen kezelhető interfésszel siet segítségedre.

Summa summarum: A Sims 2 valóban hozta a tőle előzetesen várt minőséget, s hosszú-hosszú órákra képes lefoglalni még a legmegátalkodottabb FPS-rajongót is. Ám hiába a csinos grafika, a fantasztikus zenei aláfestés és a poénos játékmenet, ha maga a belbecs egy idő után menthetetlenül unalmassá és önismétlővé válik (Nos itt akkor összefoglalnám röviden a véleményem: a játékban csodálatos az, hogy egészen aprólékosan ki van dolgozva, az installálást megkönnyítendő minijátéktól a burkolásig minden, ám számomra nem volt elég innovatív az első részhez képest, és igen, unalmas lesz KÉREM! - Tommy). Ha nem vagy egy igazán megrögzött játékos, s a napokon át tartó folyamatos nyomulás helyett csupán szabályos időközönkénti húsz-harminc percnyi könnyed kikapcsolódásra vágysz a számítógéped képernyője mellett, te vagy a Sims 2 ideális célközönsége.

Végszóként pedig pontosan ideális lesz egy rövidke idézet egy jóbarátom blogjából, mely bizonyítja, még ezt a játékot is sokféleképp, sokmindenre fel lehet használni, illetve azt, hogy a bizonyos szövegrész írója egy megátalkodott, perverz egyén:

"Regebben sehogy sem tudtam magam ravenni hogy jatszak a Sims-el. Valahogy bargyunak tunt az egesz, meg komolytalannak. Most, hogy megjelent a masodik resz, es azt latom hogy egyre tobb ember jatszik vele, ugy dontottem kiprobalom. Eloszor egesz jonak tunt, csinaltam egy karaktert, majd elkezdtem ravenni az atjarkalo szomszedaimat, hogy koltozzenek be hozzam. Ez egy igen fontos tenyezovel tarsul, meghozza nem massal, minthogy hozzak a penzuket. Igy a fohosom egesz nap henyelhet, szamitogepezhet, tanulhat, na es persze csajozhat, kozben folyik be a penz. Ezzel egeszen jol elvoltam a mai napig, mikoris Akos kollegam elmeselte nekem, hogy anno az elso reszben egyszer kieheztetett egy sim-et. Gyorsan kaptam az otleten, es kiprobaltam en is. Jelenleg negy sim varja az ehhalalt egy nyilas nelkuli, kifestetlen sotet szobaban, mikozben en boszen koltom a penzuket a legujabb tevere, furdokadra, uszomedencere. Nem is olyan rossz ez a jatek!" (És akkor a "beküldöm a csajom a medencébe, és eltávolítom a létrát" módszerről még nem is szóltunk egy szót sem! - Tommy)

 
Metal Gear Solid 3
 
Gran Turismo 4
 
Burnout 3
 
BattleField: Vietnam
 
Tony Hawk’s Underground 2
 
Fifa Street
 
SWAT 4
 
Flat-Out
 
BattleField 2
 
Half-Life 2
 
UEFA Champions League 2004-2005
 
Sims 2
 
Ace Combat 5
 
Splinter Cell Pandora Tomorrow
 
Brothers in Arms
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!